Mondd, TE választottad már magad?

Választottad már magad úgy szívhez szólóan, IGAZÁN?

Nem?

Akkor miért gondolod, hogy az univerzumnak kéne?
Miért várod, hogy mások megtegyék?
Mi a logika abban, hogy olyat vársz el másoktól, amit magad sem csinálsz?

Néha? Egyszer-egyszer?

És mesélj, milyen érzés volt?

Olyan, hogy hirtelen erősebbnek érezted magad? Hirtelen nagyobbnak és egyben sokkal nyugodtabbnak is? És mintha hirtelen mindent sokkal tisztábban érzékelnél és élesebben látnál?

Merthogy épp ilyen érzés. Amikor a választásod integritásban áll azzal, aki valójában vagy, akkor végre az erődben állva létezel és a lelked megnyugszik. A szíved megpihen. És bízni kezdesz magadban.

Csakhogy ez nem ilyen egyszerű és sima. Az univerzum tesztel. Mindig. Addig hozza újra meg újra ugyanazt a témát, amíg már 100%-osan meg nem léped. Amint megléped, az a „feladat” eltűnik és hopp, máris jön a következő.

De mi van akkor, ha a bizalmad még nem teljes?

Mi van akkor, ha akkor ugyan egyszer-kétszer, nagy erőfeszítések és tipródások árán (vagy pedig épp ösztönből) választottad ugyan magad, de egy következő lépésnél mégsem?

Akkor a bizalmad még nem teljes és épp ezért történik a visszaesés. Nagyon furmányos és különleges, váratlan módokon tudnak jönni ezek a tesztek. Még fel sem fogtad, és máris itt van. Bele sem gondolsz, rá sem készülsz, és ott állsz előtte, hozza az élet. Nem telik bele egy pillanatba, és máris elhibázod. Megint. És újra érzed azt a furcsa, rossz érzést. Nem nagyon erősen, de épp elég ahhoz, hogy a másodperc századrésze alatt tudod: valami nem kerek.

Ez átsuhan, mert jön a rengeteg napi tennivaló.
Utána megint jön sok más dolog, és a halvány megérzésedről el is feledkezel.

Csakhogy a rendszered emlékszik. Az univerzum tökéletesen működik. Nem enged át semmit a rostán, ami még nem kész rá. Jönni fog az újabb és újabb teszt, és ha elbukod, egyre távolabb kerülsz önmagadtól. Rengetegen élnek így. Éveket, évtizedeket, egész életeket. És a bőrük alatt, a lelkük mélyén ott lappang az az elhalasztott pillanat, az a TÖBB EZER elhalasztott pillanat……mert egy pillanat önmagában még könnyű, több ezer pillanat pedig NEHÉZ.

Ezek a pillanatok, ha beszélni tudnának, ilyeneket mondanának: „nincs kedvem semmihez”, „nem tudok akarni”, „nincs értelme”, „engem senki sem szeret”.

Ismerős? Ismersz ilyen embereket? Ilyen pillanatokat?

És hogy működik az univerzum?
Hát úgy, hogy ha ezt hallja, akkor ezt szállítja. Te vagy a megrendelő és azt kapod, amit üzensz neki. Amit megélsz, amit megtestesítesz.

Miért van az, hogy egyszer talán sikerült, talán néhányszor is, de visszacsúsztál?

Mert a BIZALOM az egyik legnagyobb olyan téma, ami terhelve van. És ahhoz, hogy azt az életet éld, amit igazán szeretnél, 100%-osan, BELSŐ BIZONYOSSÁGGAL kell élned azt, aki VAGY.

És, habár a bizalom sokszor elég, van, hogy TUDNOD is kell azt, hogy amit kimondasz, amit szeretnél, az ÚGY VAN. Már ha csak rá gondolsz, az ELÉG. Ezen a szinten már elég. Már a tiszta szándék, a szándék nélküliség is ÉPP ELÉG.

Mert RÖGTÖN megvalósul, ha nincs az útjában akadály. Épp csak azt a kis időt kell kibírni, ami az anyagba érkezéshez kell. De az is NAGYON gyors most már.

Ha szeretnél segítséget ebben a témában (is), írj nekem!